A német szövetségi statisztikai hivatal szerdán közölte, hogy a fogyasztói árak augusztusban 1,8 százalékkal emelkedtek tavaly augusztushoz képest. Júliusban 1,7 százalék, júniusban pedig 1,6 százalék volt az éves inflációs ráta.
A drágulást 3 százalékkal az élelmiszerek vezették, az energiaárak 2,3 százalékkal mentek fel, a lakásbérleti díjak pedig 1,7 százalékkal nőttek.
Kapcsolódó
Júliushoz képest 0,1 százalékkal emelkedett a fogyasztói árszint. (Nagy meglepetést hozhat a szeptember)
Az éves infláció kezdi megközelíteni az Európai Központi Bank célját. Az EKB arra törekszik, hogy az euróövezetben éppen 2 százalék alatt stabilizálódjon az infláció. Ezt azonban évek óta nem sikerül elérni, ez az egyik oka annak, hogy a bank fenntartja az ultralaza monetáris politikát, és olcsó pénzt pumpál a gazdaságokba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve