"Szombat és vasárnap is 16 órás műszakban reggel 6-tól este 10-ig végzik, összesen 154 Semmelweis polgár a szűréseket a kijelölt szűrőpontokon. Több helyen elszórva a Felvidék kisebb-nagyobb településein, hat-nyolc fős csoportokban. Egy csapat szombaton nagyjából 1000 polgárt szűrt le. A szűrés mellett fertőtlenítést és adminisztratív munkákat is ellátnak a hallgatók" - mondta Tripolszky Bálint, a Semmelweis Egyetem HÖK elnöke at ATV-nek.
További mintegy ötven hallgató a debreceni egyetemtől érkezett.
Nagy volt a túljelentkezés, tapasztalat szerint választottak a jelentkezők közül. Azoknak a tanulóknak, akik kimentek Szlovákiába, ettől a félévtől kezdve olyan tárgyuk is van az egyetemen, amely a szűréssel kapcsolatos - mondta a HÖK-elnök. A hallgatók kezdetben a HUNCOVER magyarországi koronavírus-szűrési programban, önkéntesen kezdtek tesztelést végezni, június-július óta a Semmelweis Egyetem több klinikáján hallgatói szűrési pontok vannak, de október 29. óta az Országos Mentőszolgálatnak segít be 80 hallgató napi rendszerességgel.
Ötven helyett kétszázan mentek
A szlovák kormány ötven magyar orvost kért kölcsön, hogy segítsenek ellátni a feladatot, de Magyarország kétszáz szakembert ajánlott fel. A szlovák külügyminiszter Facebook-üzenetben köszönte meg magyar kollégájának a segítséget, a négyszeresére megemelt létszámot - írta meg elsőként a 444.hu.
Merkely Béla, a budapesti Semmelweis Egyetem rektora az RTL Klubnak elmondta, hogy két orvosképzési intézmény vesz részt az akcióban, elsősorban ötöd- és hatodéves hallgatók jelentkeztek a hétvégi felvidéki munkára. Autóbuszokkal szállították őket a helyszínre.
A fővárosiak elsősorban Nyitra környékén dolgoztak, míg a Debreceni Egyetem diákjai Kassa térségében vesznek részt a tesztelésben. A hétvégi munkáért ezer eurós díjazást kapnak a résztvevők.
Az előzetes adatok szerint a szombaton letesztelt mintegy 2,5 millió szlovákiai embernél a pozitív eredmények aránya 1 százalékos.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve