Az egy héttel ezelőtti unortodox módszer helyett, amelyben egyszeri adóval terhelték volna meg a ciprusi bankbetéteket, ortodox megoldást - egy szimpla bankcsődöt - választott az EU arra, hogy forrást teremtsen a szigetország pénzintézeteinek feltőkésítéséhez - derül ki az éjszaka született megállapodás alaposabb szemügyre vétele után. A ciprusi parlament pénteken elfogadott egy törvényt arról, hogy átszervezik az ország bankrendszerét, ezen belül egy jó és egy rossz bankra bontják az ország második legnagyobb pénzintézetét, a Laikit (Cyprus Popular Bank, CPB). A éjszaka született egyezség szerint ezt a jogszabályt értelmezik úgy, hogy ne legyen szükség a betétek megadóztatására, amit egyébként a ciprusi parlament keddi ülésén elutasított.
Megússzák az oroszok?
A Laikit gyakorlatilag felszámolják, százezer eurónál kisebb betéteit áthelyezik a Bank of Cyprusba (BoC), a szigetország legnagyobb kereskedelmi bankjába. Így ez lesz a jó bank, ami a CPB után hátramarad. Szintén a pénteki bankátszervezési törvény jegyében, illetve arra hivatkozva, hogy az EU-ban csupán a százezer euró alatti betétek élveznek betétbiztosítást, a 100 ezer eurónál magasabb betéteket mindkét bankban befagyasztják, és ebből forrásból fizetik ki a Laiki adósságát illetve tőkésítik fel a BoC-t. Azzal, hogy a pénteken elfogadott törvényre hivatkoznak, a kormány anélkül léphet, hogy a parlament elé kellene vinnie az ügyet.
A CBP betéteseinek megkopasztásával 4,2 milliárd eurót teremtenek elő - jelentette ki Jeoren Dijssebloem, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke. Az EU szóvivője szerint az elfogadott lépéseken túl nem lesz szükség az összes ciprusi bankot érintő adó kivetésére, így azok a nagybetétesek, akiknek a pénze nem a legnagyobbakban volt, megúszhatják a veszteséget. Hírek szerint a BoC-ban például az orosz betéteknek csak öt százaléka volt. A Concorde brókercég információja szerint az orosz VTB bank nem a két legnagyobb bankban tartotta ciprusi befektetéseit.
Buknak a részvényesek, kötvényesek is
A Laikit 2012 nyarán feltőkésítette a ciprusi állam, aminek eredményeként 84 százalékos tulajdonosa lett a pénzintézetnek. A részvények maradéka a nicosiai és az athéni tőzsdén forgott. A CIB reggeli elemzése szerint a bank részvényesei és kötvényesei is búcsút mondhatnak befektetésüknek. A pénzintézetet 1901-ben alapították, tavaly szeptemberben a cipruson elhelyezett hitelek 16, a betétek 14,4 százaléka volt a kezében. A bank 9000 alkalmazottjának jelentős részét el fogják bocsátani - ez ellen már az elmúlt napokban demonstrációkat szerveztek a szigetország fővárosában. A CPB 2010-ben még több mint 87 millió euró profitot könyvelt el, eszközállománya 42,58 milliárd euró volt.
A sajtónak kiszivárogtatott hírek szerint az éjszakába nyúló tárgyalásokon Nikosz Anasztasziadesz ciprusi államfő az utolsó leheletéig védte az offshore elemeket felvonultató ciprusi gazdasági modellt, amelyet Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter kaszinógazdaságként jellemzett. Egy ponton lemondással fenyegetőzött, ám úgy tűnik, hiába. A BoC tegnap már 100 euróra, a Laiki 120 euróra csökkentette a bankjegykiadó automatákból felvehető összeg maximumát. Ezt megelőzően 260 euró volt a limit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve