Közel két év után először csökkentett kamatot a kínai jegybank hétfőn, pedig a negyedik negyedéves gazdasági növekedés felülmúlta a várakozásokat. A jegybank valószínűleg már az omikron okozta kihívásokra kívánt reagálni a döntéssel – írja a Portfolio.
Tíz bázisponttal csökkentette a kamatot hétfő hajnalban a kínai jegybank nem sokkal azelőtt, hogy a statisztikai hivatal közölte: a negyedik negyedévben 4 százalékkal bővült a gazdaság, ami meghaladta a várakozásokat, hiszen előzetesen 3,3 százalék körüli növekedést jósoltak.
Kapcsolódó
Az előző negyedévhez képest így is lassulás volt tapasztalható, július és szeptember között még 4,9 százalékkal nőtt a GDP. Ezzel Kína egész éves növekedése 8,1 százalék volt 2021-ben.
A kiskereskedelmi forgalom növekedése decemberben 1,7 százalékra lassult az előző havi 3,7 százalékról elsősorban a lezárásoknak köszönhetően. Az omikron miatti korlátozások januárban is folytatódnak, vagyis a fogyasztás kilátásai sem javulnak. Az ipari termelés viszont a novemberi 3,6 százalékos növekedés után 4,3 százalékkal bővült az év utolsó hónapjában.
A kínai gazdaságra továbbra is nyomást helyeznek az ingatlanszektor nehézségei, illetve az ország zéró COVID-politikája, melynek keretében már minimális esetszámok mellett komoly korlátozásokat vezetnek be – mondta a Bloombergnek Sian Fenner, az Oxford Economics vezető közgazdásza, aki Ázsiával foglalkozik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve