Kínai látogatását pénteken a Mao Ce-tung mauzóleumnál kezdte, ahol háromszor meghajolt, és a modern Kína megalapítóját az emberiesség hazájának legnagyobbjaként említette.
Ezután Maduro (képünkön) találkozott Wang Yi kínai külügyminiszterrel, akivel a két ország között lehetséges 28 együttműködést tartalmazó szerződést néztek át, amelyek Maduro reményei szerint több milliárd dolláros bevételt jelenthetnének a csődben lévő országnak - írta a portál.
Kapcsolódó
Maduro Kínát országa nagy nővérének nevezte, amelyet aranybányászati jogokkal, gázlelőhelyek feltárásának ígéretével próbál a dél-amerikai országba csábítani, továbbá gyógyszerészeti kutatások is szóba jöhetnek. Kína eddig is Venezuela legnagyobb finanszírozójának számított, az elmúlt évtizedekben közel 50 milliárd dollárral támogatta, most vasárnap pedig további ötmilliárddal utazhat haza az elnök.
Maduro Hszi Csin-ping elnökkel is találkozott, aki támogatásáról biztosította a venezuelait, hogy az ország fejlődő pályára lépjen.
A fotó forrása: AFP Photo/Venezuelan Presidency.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve