Lengyelországban is vannak várólisták, olykor a több hetet vagy hónapot kell várni arra, hogy a betegek bejussanak az orvos színe elé. Sokan vannak ugyanakkor, akik valamilyen oknál fogva nem jelennek meg az előre egyeztetett időpontban a rendelésen - írta a Business Insider Polska.
A lengyel egészségügyi miniszter azt mondta, nem mondana nemet arra, ha ezeket a betegeket pénzbírságra büntetnék.
Az ötletről a Fakt című lap írt január végén, azzal, hogy ez a kórházak igazgatóinak és az egészségügyi szakértőknek ez a követelése. Ha ugyanis megnézzük azt a számot, mennyien nem jelentek meg a megbeszélt orvosi viziten, kiderül, hogy évi 17 millió esetről van szó. Ez azt jelenti, hogy ennyivel több lengyelt tudnának fogadni, ha az előjegyzettek időben lemondanák a megbeszélt időpontot.
A miniszter elmondta, hogy volt olyan intézmény, amelyben egy év alatt a nem jelentkező ortopédiai és traumatológiai páciensek száma elérte a 150 ezret, a kardiológiai vizsgálatra ugyanabban az évben 90 ezren nem mentek el. Ez az orvosi vizitek mintegy 20 százalékát teszi ki. Ugyanakkor szerinte az előjegyzés olyan, mint egy szerződés a felek között, ezért önkényes felbontása büntethető. A pénzt nem a kórházak és a rendelők, hanem az állam hajtaná be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve