Az emírség dollármilliárdokat szánt az Expo 2020 megrendezésére, hogy lendületbe hozza gazdaságát. A világjárvány kitörése miatt azonban márciusban arra tett javaslatot, hogy jövőre halaszthassa a rendezvényt. A résztvevő országok sem tudtak megfelelően felkészülni a rendezvényre.
A párizsi székhelyű Nemzetközi Kiállítási Iroda hétfőn bejelentette, hogy a jelenleg is zajló szavazás során - melynek hivatalos végeredményét május végén teszik közzé - az országok kétharmada már beleegyezett az egyéves halasztásba, így annak nem lesz akadálya. A BIE végrehajtó bizottsága már áprilisban támogatásáról biztosította a halasztást.
Kapcsolódó
A javasolt halasztás szerint az expót 2021. október 1. és 2022. március 31. között rendezik meg Dubajban.
A sejkség 2014-ben nyerte el a 2020-as világkiállítás megrendezésének jogát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve