A források szerint Merkel, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője a párt parlamenti frakciójának keddi értekezletén beszélt erről. A kancellár hozzátette, hogy nem ismeri a javaslatot.
Az új athéni elképzelések szerint két évre szóló megállapodást kötnének, amelynek alapján az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) teljes mértékben biztosítaná a dél-európai ország finanszírozási szükségleteit, és ezzel párhuzamosan átütemeznék a görög államadósság törlesztését - jelentette be a görög miniszterelnöki hivatal kedd délután.
A dpa német hírügynökség a CDU frakcióértekezletén részt vevőktől úgy értesült, hogy amennyiben Alekszisz Ciprasz görög kormányfő elállna a népszavazás tervétől, azzal új helyzet állhatna elő, ami adott körülmények között azt jelenthetné, hogy Berlin hajlandó lenne korábban megvitatni a javaslatot.
A dpa forrása szerint Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a frakcióülésen azt mondta, hogy a Görögországnak nyújtott második pénzügyi mentőcsomag hatályának keddi lejárta teljesen új helyzetet teremt az Európai Központi Bank (EKB) sürgősségi likviditási támogatási eszközére (ELA) nézve is. Schäuble óvta Mario Draghit, az EKB elnökét attól, hogy kibővítse a likviditási támogatást.
Kapcsolódó
Eközben kedden este hét órakor rendkívüli ülést tart - telekonferencia formájában - az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek testülete, az Eurócsoport, hogy megvitassa Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök áthidaló kölcsönre irányuló kérelmét. A rendkívüli tanácskozást Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurócsoport elnöke hirdette meg annak nyomán, hogy délután hivatalos kérelem érkezett a görög kormánytól két évre szóló megállapodás megkötésére az esedékes görög adósságszolgálati kötelezettségek fedezése érdekében.
A Görögországnak korábban nyújtott pénzügyi mentőcsomag időbeli hatálya ezen a napon, éjfélkor jár le. Ugyanakkor esedékessé válik közel 1,6 milliárd eurónyi görög törlesztési kötelezettség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben. Ciprasz szerint az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) elnevezésű euróövezeti mentőalap biztosítaná az ország finanszírozását, az államadósság törleztését pedig át kellene ütemezni.
Görögországnak egyes összesítések szerint mintegy 26 milliárd eurónyi törlesztési kötelezettsége válik esedékessé 2017 végéig. Nem világos egyelőre, hogy a szinte az utolsó órában érkezett görög segítségkérés párosul-e a hitelezők által megkövetelt szerkezeti reformok megvalósításának hajlandóságával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve