A terv értelmében az ország adósságplafonját két szakaszban emelik mintegy 2400 milliárd dollárral, a költségvetés kiadásait pedig ennél az összegnél valamivel nagyobb mértékben csökkentik. Az első szakaszban - azonnali hatállyal - 1000 milliárd dollárral emelik az adósságplafont, majd később az év folyamán a második szakaszban újabb emelést hajtanak végre.
Egy tisztségviselő elmondta, hogy a két fél az általános koncepciókban állapodott meg, de még rengeteg részletet ki kell dolgozni, és nincs biztosíték a végső megállapodásra.
Kapcsolódó
Barack Obama elnök szombaton ismét belevetette magát a tárgyalásokba, miután a republikánusok és a demokraták marakodásából nem látszott kompromisszum kibontakozni. Az elnök személyesen tárgyalt a szenátus és a képviselőház demokrata párti vezetőivel, valamint telefonon egyeztetett a republikánusokkal.
A képviselőház szombaton 246 nem és 173 igen szavazat mellett elutasította a Harry Reid szenátor, a többségi demokraták és a szenátus vezetője által kidolgozott törvényjavaslatot, amelynek értelmében 2400 milliárd dollárral emelnék az adósságplafont, miközben a kiadásokat 2200 milliárd dollárral kurtítanák meg tíz év alatt.
A szenátus még nem szavazott Reid szenátor kezdeményezéséről. A Fehér Ház kérésére fél nappal elhalasztották a voksolást, így helyi idő szerint vasárnap 13 órakor dönt a szenátus. A halasztást azzal indokolták, hogy a lehető legtöbb időt akarják biztosítani egy megállapodás tető alá hozatalára.
A republikánus többségű képviselőház előzőleg, washingtoni idő szerint még péntek este elfogadta a John Boehner házelnök által az adósságplafon emeléséről előreterjesztett törvénytervezetet, de azt a demokrata többségű szenátus azonnal el is utasította. A Boehner-terv egy 10 éven át végrehajtandó, 917 milliárd dolláros kiadáscsökkentés fejében 900 milliárd dollárral emelné meg az adósságplafont, azzal, hogy jövőre egy jelentősebb deficitlefaragásról és adósságlimit-változtatásról kellene megállapodni.
A demokraták korábban mind a költségvetés egyensúlyba tartását kimondó alkotmánymódosítás, mind pedig a kétlépcsős adósságplafon-emelés gondolatát elvetették.
A kongresszus által korábban meghúzott, jelenleg 14,3 ezer milliárd dolláros adósságplafon emelése nélkül a kormánynak választania kell majd, hogy a külföldi hiteltörlesztéseket vagy a belföldi költségvetési kiadásokat akarja-e teljesíteni. A határidő - augusztus 2. - pedig vészesen közeleg. Ha a felek nem jutnak megállapodásra, az Egyesült Államok elveszíti az AAA kategóriájú hitelminősítését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve