A lengyel statisztikai hivatal (GUS) gyorsbecslése szerint az áremelkedés tempója júniusban csökkent az előző hónapokhoz képest - írja a Business Insider Polska. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lengyelek ezt a pénztárcájukon megérezték volna, mi több, a GUS további drágulást jelez előre. Hiába lesz több a takarmány, mint tavaly, ez csak arra elég, hogy a mezőgazdasági termékek drágulása lassuljon. Eddig 16 százalékos inflációt jegyeztek fel a statisztikusok ebben a termékcsoportban.
A PKO bank szakértői szerint az élelmiszerárak tovább nőnek a következő hónapokban, évi ötszázalékos emelkedést érve el. Ebben alapvető szerepet játszik, hogy a tavalyi alacsony bázis. A következő hónapokban a gabona árának enyhe emelkedésére számítanak, amely 2022 második negyedévében fejeződhet be. A vizsgált 45 fajta élelmiszerár közül 25 drágult. Ezen belül a hús ára nőtt a legjobban
Eközben június végén egy hét alatt körülbelül 10-11 groszyval (nyolc forint) lett a benzin ára magasabb, a következő hetek pedig további drágulást hozhatnak ezen a téren. Az elemzők szerint mindennek hátterében az áll, hogy a legnagyobb nyári vakáció kezdetén hirtelen ugrott meg a benzin és a kőolaj ára, amit további növekedés követhet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve