Az ezredforduló már 17 éve elmúlt, s most végre az amerikai szövetségi kormány is befejezte - ha kissé megkésve is - az erre való felkészülést. A Bloomberg tudósítása szerint az amerikai kormány csütörtökön bejelentette, hogy eltöröl egy rakás felesleges papírmunkával járó adminisztrációs előírást a szövetségi hivatalok részére, amelyek eredetileg azt a célt szolgálták, hogy azok felkészülten várják a számítógépes rendszerek dátumváltásból adódó problémáit.
Ilyen előírás volt többek között az, hogy a Pentagonnak papíron kellett rögzítenie minden egyes alkalmat, amikor a legkisebb beszállítója fizetett. Ez a becslések szerint csak a hadügyminisztériumnak 1200 munkaórát jelentett minden évben. Az érintett hivatalok reakciója az volt az intézkedésre, hogy a szövetségi kormány végre kipucolta a padlást - mondta Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezetési és költségvetési részlegének igazgatója.
Kapcsolódó
A dereguláció a Trump-adminisztráció egyik vesszőparipája, s egy olyan terület, ahol - eddig legalábbis - számszerű sikereket tud felmutatni. Az új elnök eddig annyi elődje által bevezetett szabályozót vont vissza, mint amennyit három korábbi elnök összesen az eljárást lehetővé tévő törvény 1999-es bevezetése óta.
A csütörtökön bejelentett intézkedés egyébként összesen több mint 50 adminisztrációs előírást vont vissza, ebből 7 foglalkozott a Y2K problémájával. A Fehér Ház szakértőinek becslései szerint ezzel az intézkedéssel összességében több tízezer munkaóra szabadul fel a szövetségi hivatalokban.
Arra vonatkozóan nem tettek közzé becslést, hogy ebből pontosan mennyit vett igénybe a 17 éve nem létező problémára való felkészülés, azonban annyit elárultak, ez nem volt azért annyira sok, tekintve, hogy a gyakorlatban az előírások nagy részét már nem alkalmazták.
Mulvaney abban bízik, hogy a csütörtöki bejelentéssel a deregulációs intézkedések jobban a figyelem középpontjába kerülhetnek, s ez majd arra ösztönzi az államigazgatás különböző részeit, hogy áttekintsék saját előírásaikat és a maguk szintjén is hasonló lépéseket tegyenek. Sok kormányzati szerv elfelejtette, hogyan is kell a deregulációt megvalósítani. Nagyon régóta nem kért tőlük senki ehhez hasonlót - tette hozzá.
Az erőfeszítések elmondása szerint nem arra irányulnak, hogy leépítéseket hajtsanak végre az államigazgatásban, az így felszabaduló kapacitásokat viszont sokkal produktívabb célokra lehet majd fordítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve