A német érdekképviselet (VC) közleménye szerint a 24 órás sztrájk péntek hajnalban 03.01-kor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló járatot.
Hangsúlyozták: a munkaadót terheli a felelősség azért, hogy sztrájkhoz vezet a fizetésekről és a munkakörülményekről folytatott egyeztetés, mert a cég vezetősége kizár minden olyan intézkedést, amely a személyi jellegű költségek emelkedéséhez vezet.
Az öt ország Ryanair-bázisait érintő akció az 1984-ben alapított vállalat történetének legnagyobb szabású sztrájkja - mutattak rá német hírportálok.
A társaság pilótáit tömörítő holland szakszervezet (VNV) azután jelentette be, hogy csatlakoznak a munkabeszüntetéshez, miután a Ryanair azt közölte, csütörtökön bírósághoz fordul annak érdekében, hogy megakadályozza az esetleges nyári sztrájkokat - írta az MTI.
A légitársaság szerdán közölte, a VC sztrájkja miatt 250 járatot törölnek a péntekre tervezett több mint 2400 járatból. Az utasokat legkésőbb csütörtök délutánig értesítik, a jegy árát visszafizetik vagy kérésre módosítják a foglalást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve