A német−francia−spanyol konglomerátum közleménye szerint globálisan legismertebb brandjük, azaz a polgári repülőgépeik nevének felvétele erősíti majd a belső kohéziót és az integrációt − utóbbit azzal is fokozzák, hogy egy divízióba vonják össze a hadiipari és az űripari részleget, Airbus Military néven. A világ legnagyobb polgári helikoptergyártójaként ismert Eurocoptert a jövőben Airbus Helicoptersként kell majd keresni.
A tegnap még EADS néven jelentő cég a második negyedévben 23 százalékkal, 887 millió euróra növelte üzemi eredményét, az Eurocopter és az Astrium űripari részleg gyengébb teljesítményét az Airbus gépeké ellensúlyozta. A csoport árbevétele 3 százalékkal, 13,945 milliárd euróra nőtt (a Reuters által megkérdezett elemzők 839 millió euró üzemi profitra és 13,693 milliárd euró árbevételre számítottak). A nettó profit 14 százalékkal, 518 millió euróra emelkedett − derül ki a közleményből, amely azt is hozzáteszi: az Airbus Commercial 722 új repülőgépre kapott megrendelést 2013 első félévében, szemben az egy évvel korábbi 230-cal. A 2013-as év egészére ezernél több polgári repülőgépre akarnak megrendelést szerezni, ez 25 százalékos bővülést jelentene.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve