Szeptemberben kismértékben, 0,6 százalékkal nőtt az EU-ban az új autók piaca, összesen 1,231 millió gépkocsira került rendszám - közölte az európai autógyártók szövetsége (ACEA). A kilenchavi 10,121 milliós darabszám ugyanakkor 1,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
A szeptemberi élénkülés motorját a németországi eladások jelentették: a vezető piacok között csak itt mutatkozott növekedés, ráadásul mindjárt 8 százalék feletti. Ezzel szemben a brit piac 0,8, a spanyol 1,3, a francia 1,4, az olasz pedig 5,7 százalékkal szűkült. A kilenchavi adatok alapján Németország 10 százalék feletti növekedést produkált, szemben az Egyesült Királyság 5, Olaszország 11,3, illetve Spanyolország 20,7 százalékos visszaesésével.
Magyarországon a szeptember némi visszaesést hozott, ám a kilenchavi 33,7 ezres darabszám így is közel 4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Összehasonlításul: Szlovákiában ötvenezer (plusz 14,2 százalék), Csehországban 127,5 ezer (plusz 1,4 százalék) autóra került rendszám.
Az EU teljes piacát tekintve megerősítette piacvezető helyét a VW-csoport, súlya 23 százalék fölé nőtt január-szeptemberben. Mindez főként a franciák rovására történt: a PSA piacrészesedése 12,7, a Renault-é pedig 9,5 százalékra esett vissza - ez szűk 1 százalékponttal kisebb az egy évvel korábbinál. Ugyanígy a vesztesek között van a Fiat, miközben a GM és a Daimler némi javulást ért el, a BMW pedig nagyot lépett előre.
| Helyezés | Gyártó | Piacrész. (%) | Db. | Db.vált (%) |
| 1 | WV | 23,2 | 2 428 168 | +8,1 |
| 2 | PSA | 12,6 | 1 316 254 | -7,6 |
| 3 | RENAULT | 9,4 | 978 429 | -8,9 |
| 4 | GM | 8,7 | 907 867 | +0,8 |
| 5 | FORD | 8,0 | 834 327 | -4,5 |
| 6 | FIAT | 7,2 | 749 417 | -12,0 |
| 7 | BMW | 5,9 | 612 541 | +10,7 |
| 8 | DAIMLER | 4,9 | 511 398 | +1,6 |
| 9 | TOYOTA | 4,0 | 420 649 | -8,7 |
| 10 | NISSAN | 3,3 | 346 152 | +16,9 |
| Forrás: ACEA | ||||
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve