Világszinten 6,6 százalékkal, 3,3 ezer milliárd dollárra csökkent 2020-ban a cégfelvásárlási tranzakciók összértéke - derül ki a KPMG pénzügyi tanácsadó cége friss összesítéséből.
A visszaesés szinte teljes egészében az észak-amerikai piac összeomlásával magyarázható. Európában és Ázsiában az első félév megtorpanását fellendülés követte, így összességében a két kontinens nem zárt rossz évet.
Kapcsolódó
A vállalati felvásárlások piacán 2020-ban lezajlott események mindenkit megleptek. Az első féléves adatok nagy zuhanásról árulkodtak, ami alapján senki sem gondolta, hogy a piac egyetlen félév alatt magához tér, különösen, hogy az ősszel még messze nem tért vissza az élet a megszokott kerékvágásba - írta a cég.
Nagyobb esélye volt annak a forgatókönyvnek, ami Észak-Amerikában be is következett, azaz a piacok év végéig nem találnak magukra. Az Egyesült Államokban és Kanadában dollárban számítva 23 százalékkal zsugorodott a piac 2020 egészében.
Meglepetésre azonban éves szinten Európában 5,6 százalékkal emelkedett a tranzakciók értéke és elérte a 847 milliárd dollárt, így a régió súlya a világpiacon 23 százalékot tesz ki. Mindezt felülmúlta a második félévben Ázsia, ahol - Japán nélkül - az egész évet tekintve a piac 26 százalékkal 915 milliárd dollárra nőtt. Japánban a tranzakciók értéke éves összevetésben 61 százalékkal növekedett, így először fordult elő a történelemben, hogy az ázsiai ügyletek összértékben megelőzték Európát.
Az év tíz legnagyobb tranzakciójából nyolcat az év második felében jelentettek be. Ide tartoztak az S&P Global Inc pénzügyi adatszolgáltató 44 milliárd dolláros megvétele az IHS Markit Ltd. által, és az AstraZeneca Plc 39 milliárd dolláros ügyelete az amerikai Alexion Pharmaceuticals Inc. gyógyszergyártóval.
Az olcsó finanszírozás, és a második félévet jellemző tőzsdei rally jó hangulatot teremtett a piacon, amihez hozzájárult az is, hogy bizonyos szektorok cégei alaposan le-, vagy felértékelődtek, tehát bőven akadtak jó - bár kockázatos - felvásárlási célpontok is a piacon - állapította meg Simonyi Tamás, a KPMG szenior igazgatója.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve