A cég elnöke szerdán a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy kezdetben Kínában gyártott autókat exportálnak majd az EU-ba, az első járművek WEY márkájúak lesznek, de szállítanak majd teljesen és részben elektromos autókat is. A vállalatvezető hozzátette, hogy ha évi 50 ezer fölé szökik a Great Wall eladott autóinak a száma, akkor fontolóra veszik egy autógyár létrehozását az Európai Unióban.
A Great Wall, amely Kína legnagyobb városi terepjáró (SUV) gyártója, külföldi terjeszkedésének részeként júniustól kezdett autókat gyártani az oroszországi Tulában. Kezdetben évi 80 ezer autó készül majd a tulai gyárban, a termelést később évi 150 ezerre tervezik felfuttatni. Tulában a Great Wall Haval F7 modelljét kezdték el gyártani - írta az MTI.
Kapcsolódó
A cég egyike annak a néhány kínai autógyártónak, amely eladásának növekedéséről számolt be az első nyolc hónap alapján. A cég 624 ezer autót értékesített, 5,79 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
A Forbes globális kétezres vállalati listáján a Great Wall Motor a 842. helyen áll, piaci tőkeértéke 12,1 milliárd dollár, az 1984-ben alapított cég csaknem 63 ezer embert foglalkoztat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve