Ez az információ akár segíthette is a kormányoldali politikusokhoz közelálló cégeket, hogy időben kimentsék a két brókercégnél elhelyezett pénzeiket. Orbán Viktor szerdán úgy nyilatkozott, ő maga rendelte el kormányülésen a Buda-Cash bedőlése után, hogy minden minisztérium vegye ki a pénzét, ha azt brókercégnél tartja - írja az Index.
A Fideszben legalább 2-3 nappal a Hungária Értékpapír Zrt. bedőléséről szóló március 5-i első hírek, és 6-7 nappal a Quaestor öncsődje előtt tudták, hogy ez a két cég lehet a következő. Ekkor már több mint egy hete tartotta izgalomban az országot a február 24-én kirobbant Buda-Cash botrány, amelyben több tízmilliárd forintos kár érte az ügyfeleket. Kormánypárti körökben elterjedt, hogy bajok vannak más brókercégeknél is.
Kapcsolódó
Az Index egy március 4-i háttérbeszélgetésen a Fidesz-frakció egyik tagjától értesült arról, hogy a pártban azt beszélik, folytatódhat a brókerbotrány. A politikus meg is nevezett három céget, köztük a Hungária Zrt.-t és a Quaestort. Az információk így eljuthattak a párt képviselőcsoportjának tagjaihoz, és a fideszes kormányzati szereplőkhöz is.
A pártban elterjedt információk ugyanakkor alkalmasak lehettek arra, hogy a politikusok pontosabb adatokat szerezzenek a fennálló veszélyekről, és saját, környezetük vagy a kormányzathoz közelálló cégek, önkormányzatok pénzét időben kimenthessék a rizikós pénzügyi vállalkozásokból.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve