Csütörtökön végül a 37 ezer pontos támasz felett tudott maradni a BUX, egy hajszálon múlt a letörés. A vezető részvények közül az OTP a 11 500 forintos szint közelében mozog; a jelenlegi rövid távú technikai kép inkább negatívnak mondható, de ha tartósan vissza tud kapaszkodni a részvény a 11 500 forintos árfolyam fölé, ismét jöhet egy emelkedő hullám - jelezte a szakértő az MTI szerint.
A Mol jegyzése az 1900 forintos támaszt tesztelgeti, ha a következő napokban ezt letöri, 50-100 forintot eshet a papír. A Richter ismét a 6800 forintos szint felett zárt, ha sikerül megmaradni felette, a 7 ezer forintos ellenállás felé veheti az irányt. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos sávban mozoghat - közölte.
Kapcsolódó
Az elemző kitért arra is, hogy 396,59 forintos átlagáron vásárolt saját részvényeket a Magyar Telekom. A csütörtöki részvény-visszavásárlási aukción 5,2 milliárd forint értékben fogadtak el ajánlatot, ez volt a maximális keret.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,52 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 37 001,94 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 9 forinttal, 0,47 százalékkal 1903 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,64 százalékkal 11 430 forintra esett, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,02 százalékkal 390 forintra gyengült, forgalma 78,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,04 százalékkal 6820 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
Az elemzők emelkedésre számítanak a pénteki nyitáskor az európai tőzsdéken.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve