Iránykeresésre számít a tőzsdén Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. A szakember arra számít, hogy megtörhet a korrekció lendülete.
A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 9500 forintnál húzódik ellenállási szint, míg a 9000 forint támaszként funkcionálhat. A Mol grafikonján 2900 forintnál található fontosabb ellenállás, és 2700 forintnál erős támasz.
Kapcsolódó
A Richter a 7400 forintos szint felett tudott zárni pénteken, ha meg tud maradni felette, hamarosan a 7700 forintos ellenállás felé veheti az irányt a gyógyszergyártó jegyzése. A Magyar Telekom árfolyamában 373 forintnál húzódik támasz, míg 385 forintnál ellenállási szint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 492,03 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 41 304,36 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt. A Mol 44 forinttal, 1,57 százalékkal 2842 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,31 százalékkal 9314 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,66 százalékkal 377,50 forintra csökkent, forgalma 33,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,95 százalékkal 7455 forintra emelkedett, a részvények forgalma 634,8 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve