Kilengésekre, de a jelenlegi vélemények alapján különösebb árfolyamemelkedésre nem számítanak a piaci szereplők a legközelebbi nagy fordulattól a digitális pénzek piacán.
Jövő májusban esedékes a bitcoin következő feleződése, vagyis a korábbinál is kisebb mennyiség kerülhet a piacra. A keresett áru kínálatának mérséklődése a közgazdasági logika szerint a keresletet, így az árat is felhajtja, ezúttal nem biztos, hogy így alakul a történet.
Kapcsolódó
Bármennyire is komoly esemény ez a kriptovaluták világában, a Reuters által megkérdezett piaci szereplők szerint nehéz megítélni, hogy a következő fontos mérföldkő a bitcoin esetében milyen árfolyamhatással jár.
Ráharapni a kicsire
Az mindenképp valószínűsíthető, hogy a feleződés alaposan felrázza a kereskedést és lesznek kilengések az árfolyamban. A kereskedők, illetve a bányászok, akik előállítják magukat a képletes érméket, most erre spekulálnak.
Mivel a bitcoin vagy a többi kriptovaluta értéke a napi kereskedésben könnyen változott napon belül is akár 25 százalékot egy eseménytelen napon, a kereskedők a hatékony adás-vétellel most is jól fognak járni, ha egy kicsit felpezseg a piac.
A felvázolt beárazás viszont azt mutatja, hogy nem lesznek nagyságrendi kilengések és olyan felfutások és zuhanások, mint amilyenek már sokszor voltak a bitcoin története során, így a befektetők számára is kevésbé válik vonzóvá a piac.
Nincs több hodl
Balgaság lenne temetni a bitcoint és a kriptopénzeket, mint ahogyan azt már sokan tették és teszik egy-egy nagyobb árfolyamzuhanás után. Azzal viszont tisztában kell lenniük a befektetőknek, hogy nem igazán látszik nagy mozgatóerő a piacon rövidtávon, illetve inkább egyre nagyobb akadályokról lehet beszélni.
Jövőre a felezés mellett a Facebook kriptopénze, a libra jelentette volna a kitörési pontot az egész műfajnak. Azonban amint megjelent egy komoly tömegbázissal rendelkező alternatív pénz lehetősége, Európában és az Egyesült Államokban is erőből kezdték meg ellehetetleníteni a kezdeményezést a szabályozók. Ez sikeres volt, már a Facebook is lényegében elengedte az ötletet, így aligha lesz belőle akármi is.
Ugyancsak kudarcnak tekinthető Bakkt tőzsde indulása. Ez egy hivatalos tőzsde Amerikában, ami intézményként és felügyelt szervként a konzervatív befektetők beruházásaira is számíthat. Vagyis számíthatott volna, mert a kriptovaluták piaca nem bizonyult kellően vonzónak, nem jöttek a befektetők, amelyektől a másik oldalon a kriptohívők is reméltek volna egy legitimációs löketet.
Nem sikerült felnőni
Az eddigi kísérletek alapján idén sem tudott egy megalapozott befektetési formává felnőni a piac, és azoknak is egyre kevésbé vonzó, akik hajlandóak lemondani a napi kilengések nyereségéről a hosszabb távú értékképzés javára. A "hodl" taktikának jelentősége épp az olyan mérföldkövekre is épül, mint amilyen a jövő májusi felezés, ami a jelenlegi várakozások szerint nem hozza meg a kívánt értéknövekedést.
A bitcoin karácsony felé 7 ezer dollár fölött van, ez az eddigiek alapján változhat, az árfolyam - rövid visszatekintésben - volt 20 ezer és 4 ezer dollár is. Az elmúlt hónapokban azonban egyre inkább úgy viselkedett a termék, mint egy részvény, és látszólag már a kilengések is kisebbek.
A digitális pénzek piacán nagy nehezen megjelennek az állami szereplők is, Kína lesz várhatóan az első, hogy digitálisan is kibocsásson jüant. Hasonló tervei az Európai Központi Banknak is vannak.
A kiszorító és szabályozói pozícióban lévő versenytársak megjelenése nyilván nem jelent jót a jövőre nézve a piaci befektetőknek, akiknek a bányászok is azt javasolják, hogy más utakon igyekezzenek fedezni a kitettségüket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve