A július második felében végrehajtott korrekció a forint/svájci frank árfolyamban mindössze arra volt elegendő, hogy a kurzus visszatesztelje korábban elhagyott kereskedési sávjának felső szélét, s innen új lendületet vett, a jelek szerint azért, hogy teljesítse a kitörésből számolt 250 körüli célárfolyamot.
A 255-ös árfolyam sem kizárt
Kapcsolódó
Mint korábban írtuk, a sávozó mozgásnak - más néven "rectangle" formációnak a következőek a jellemzői. A sáv kialakulása során a piaci szereplők megszokják, hogy bizonyos árszinteken eladni, a sáv másik oldalán pedig venni kell. Az alakzat gyakrabban trendfolytató, mint trendfordító, ezért az esetek többségében a trend irányában hagyja el az árfolyam a sávot, a korai kitörések gyakoribbak a sávból, mint a fals mozgások. A kitörés után az árfolyam gyakran visszateszteli a sáv szélét - most is ez történt - majd itt újabb erőre kapva folytatja a mozgást. A 196-200 és a 226-228 forint jellemezte sáv közel egy évig épült az árfolyamban, így a kitörés ereje ennek megfelelően erős volt, technikailag erős bázist épített a kurzus.
Ellenállási szinteket ilyenkor nehéz meghatározni az árfolyam további mozgásához, ilyenkor a Fibonacci-szintek, az emelkedő trendcsatorna széle és a korábbi alakzatból számolt célár szolgálhatnak kapaszkodóként. A keddi rekordhoz közel, 247 forint magasságában egy Fibonacci-szint várja az árfolyamot, nagyjából itt várja az emelkedő trendcsatorna felső széle is a kurzust - rövidé és hosszúé egyaránt. A 250 forint, mint kerek szám, szintén ellenállást képez. Óvatosságra int, hogy a kitörésből számolt célárfolyam 255 forint árak elérését sem zárja ki a mozgás céljaként.
Korrekció valószínű, de...
Rövid távon a frank árfolyama erősen túlvetté vált, ezért a 245-250 forint közötti sávból elég valószínűnek tűnik egy korrekció, ami hirtelen, erős frankgyengülést is magával hozhat. Azonban még ebben az esetben sem lélegezhetne fel az, aki hosszabb távú frankeladási pozícióban ül - például svájci frank alapú hitele van.
Technikai szemmel ugyanis először 225, majd 212 forint alatti zárásoknál kellene megvizsgálni, kielégítően megszakadt-e a keresztárfolyamban az emelkedő csúcsok és mélypontok sorozata, a 210 és 200 forint közötti tartományban pedig még mindig a hosszabb távú emelkedő trendjében lenne a svájci deviza árfolyama.
Mindaddig viszont, ami ez meg nem történik, feltételezni kell, hogy az emelkedő trend életben van. Egy emelkedő trend pedig új csúcsok kialakulását valószínűsíti.

A grafikon a Markers grafikonrajzoló programmal készült.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve