Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en elmondta, a BUX mínuszban zárt, ami a Mol esésével magyarázható. Az OTP árfolyama nem változott, a Magyar Telekom és a Richter pedig még emelkedni is tudott.
A nyugat-európai tőzsdék szintén enyhe mínusszal zártak. Az amerikai piacokon elég vegyes a nyitás, a Nasdaq 0,1 százalékot emelkedni tudott, viszont a Dow Jones, illetve az S&P 500 index eséssel kezdett - mondta az értékesítési vezető. Pénteken amerikai inflációs adatot közölnek, egyébként elég eseménytelen a naptár - írta az MTI.
Kapcsolódó
A Mol 1,82 százalékkal 2800 forintra gyengült, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára nem változott, 10 650 forintot ért, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 0,48 százalékkal 416 forintra erősödött, forgalma 371,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 0,98 százalékkal 5165 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve