Az európai vezető indexek a vörös zónában tartózkodnak, mégpedig azért, mert pénteken a Sanofi és a GlaxoSmithKline (GSK) bejelentette, hogy az általuk fejlesztett vakcina megjelenésénél csúszás lehet, miután az idősebb korosztálynál javítani kell a betegek immunreakcióján.
Emellett a tőzsdéken utalkodó nem túl optimista hangulatban ott van még a brexit-megállapodás körüli bizonytalanság, illetve az amerikai gazdasági ösztönzőcsomag megrekedése - írja a MarketWatch.
Az FTSE-100 így 0,7, a CAC-40 0,8, a DAX 0,9 százalékos veszteségben állt péntek délelőtt. A Stoxx Europe 600 indexe 0,8 százalékkal állt az előző napi zárószint alatt.
A Sanofi részvényei 2,4 százalékos veszteségben álltak a hír bejelentését követően, míg a GSK 0,3 százalékkal erősödött. A BioNTech részvényei 5,5, százalékkal szárnyaltak pénteken, míg a Pfizer 0,3 százalékos mínuszban állt azután, hogy az amerikai illetékes hatóság, az FDA engedélyezte a két cég által fejlesztett vakcina forgalmazását az USA-ban.
Budapesten viszont optimista hangulat uralkodik már a reggeli nyitás óta, bár a vezető részvények vegyesen teljesítenek. A BUX negyed 12 körül 0,6 százalékos pluszban állt.
A vezető részvények közül az OTP 0,7, a Mol 1,6 százalékos nyereségben állt, míg a Magyar Telekom és a Richter is 0,7-0,7 százalékos veszteségben járt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve