A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,37 százalék, a Stoxx Europe 600 index 0,40 százalék nyereséggel fejezte be a hétfői kereskedést, az euróövezet EuroStoxx50 index pedig 0,12 százalékkal végzett magasabban.
Napközben ellentétes hatások miatt ingadoztak az árfolyamok, az erősödés leginkább a nyersanyagipari cégekre volt jellemző, ágazati mutatójuk több mint másfél százalékkal emelkedett, gyengülni pedig főként az utazási és üdülési cégek papírjai gyengültek, az ágazati mutató egy százalékkal húzódott lejjebb. A bizonytalanság leginkább az amerikai-kínai politikai feszültség eszkalálódására vezethető vissza. Az amerikai adminisztráció egyrészt korlátozásokat jelentett be nemzetbiztonsági szempontból kockázatosnak tekinthető kínai vállalatokra, másrészt elmaradtak Washington és Peking első fázisú kereskedelmi megállapodásáról a hét végére tervezett egyeztetései is.
Kapcsolódó
Londonban a még nem hivatalos adatok alapján 0,75 százalék emelkedéssel zárt az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,26 százalékkal végzett magasabban, a párizsi CAC-40 pedig 0,32 százalék erősödéssel fejezte be a hétfői kereskedést. Milánóban viszont 0,84 százalékkal, Madridban 0,29 százalékkal csökkent zárásra a tőzsdeindex.
Az olajár emelkedett, a hétfői európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára 0,58 százalékkal állt magasabban hordónként 45,06 dolláron, a WTI pedig 1,09 százalékkal emelkedett 42,47. dollárra.
Az eurót 0,22 százalékkal jegyzik erősebben 1,1867 dolláron, az arany spot ára 2,06 százalékkal emelkedett unciánként 1984,55 dollárra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve