A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi 0,2-0,4 százalékos csökkenése várható a kereskedés kezdetén. Az EuroStoxx50 euróövezeti index 0,4 százalék gyengüléssel nyithat az MTI szerint.
Csütörtökön az európai tőzsdék nagy veszteséggel zártak, a páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,82 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,86 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,09 százalékkal csökkent. Londonban 0,27 százalék gyengüléssel zárt az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,91 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 0,80 százalékkal végzett alacsonyabban, Madridban pedig 1,51 százalék, míg Milánóban 1,56 százalék indexcsökkenéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést a tőzsde.
Kapcsolódó
A biztosítási ágazat lett a csütörtöki kereskedés legnagyobb vesztese Európában, az ágazati index 1,7 százalékkal gyengült. Nyertesen szinte csak az autóipari papírok kerültek ki a csütörtöki kereskedésből, az ágazati mutató 0,7 százalékkal emelkedett.
Csalódást keltő eredménybeszámolóik miatt számos nagyvállalati részvény árfolyama esett, az Air France KLM légitársaságé három százalékkal, a Telefónica részvénye négy százalékkal, a Swiss Re részvénye pedig hét százalékkal.
Az olajár több napi emelkedés után pénteken már lefelé korrigált: az európai kereskedési idő előtt mintegy másfél órával a Brent nyersolaj ára 0,98 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 58,73 dolláron, a WTI ára pedig 0,85 százalékkal 53,42 dollárra csökkent.
Az eurót 0,10 százalékkal jegyzik erősebben 1,0793 dolláron.
Az arany spot ára 0,62 százalékkal unciánként 1629,37 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve