Hirtelen zuhanást okozott a Mol piacán a nemzetgazdasági miniszter bejelentése az energia- és közműcégekre vonatkozó 30 százalékos társasági adóról. Ám amint kiderült, hogy a piaci várakozásoknál valójában kedvezőbb lépések jönnek, az esést korrekció követte.
Szerző(k): Almás AndorA Bankszövetség szerint a szerdai adóbejelentésekben foglaltak ellentmondanak a kormánnyal kötött megállapodásban foglaltaknak.
Szerző(k): NAPIÓvatosan és meglepetéssel fogadták az energiaszektorban is Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentését, mely szerint az energiaszolgáltató és közműcégek esetében 30 százalékra nőne a társasági adó.
Szerző(k): Major AndrásA kormány szerdai ülésén elfogadta tranzakciós, a biztosítási és a távközlési szolgáltatási adó bevezetését – mondta Gíró-Szász András kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Papp ZsoltA kormány 2012 végével teljesen megszüntetné az átmeneti jelleggel bevezetett ágazati különadókat.
Szerző(k): MTIA Nemzetgazdasági Minisztérium optimista a telefonadó bevezetésével kapcsolatban, a miniszter szerint a forgalom visszaesése csak átmeneti lehet, amire a szolgáltatók díjcsökkentéssel reagálnak.
Szerző(k): MTIA távközlési szolgáltatók még tárgyalnának, a kormány elé viszont már szerdán odakerülhet a telefonadóról szóló törvényjavaslat, feltehetően az idő szorításában − tudta meg a Napi Gazdaság.
Szerző(k): Diószegi JózsefA percalapú telefonadó a költségvetés számára nem jelentene kiszámítható bevételi forrást, miközben a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország közös álláspontja szerint jelentősen megváltoztatná a telefonálási szokásokat, így a várt adóbevételt nem biztosítaná és csökkentené a távközlésből származó áfabevételt is.
Szerző(k): NAPI