Budapest 2016-ig kapott haladékot a 4-es metró támogatási szerződésében szereplő feltételek teljesítéséhez – értesült a Népszabadság. Így az Európai Unió nem ragaszkodik a korábban vállalt behajtási díj (\"dugódíj\") bevezetéséhez sem. Ezt eleve a fővárosi önkormányzat ajánlotta fel biztosítékul az „utastöltéshez”.
Szerző(k): EconomxA Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) megtiltotta a Budapesti közlekedési Központnak, hogy aláírja az 1-es villamos vonalára szánt új járművek beszerzését. A nyertes a spanyol CAF, ám a Skodát a BKK kizárta a versenyből, amit a döntőbizottság nehezményezett. A szoros határidő miatt – ha nem sikerül szállítási szerződést kötni – a főváros bukhatja a több tízmilliárdos uniós támogatást és ezzel a villamosprojektet is.
Szerző(k): EconomxAz október 23-i rendezvények miatt jelentős forgalmi változásokra, és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének módosulására kell számítani kedden és szerdán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): MTIVasárnap 11 órától várhatóan 15 óráig Budapest belvárosának érintésével autós demonstrációt tartanak, ezért jelentős közúti torlódásokra, a közösségi közlekedést is érintő forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Szerző(k): MTICsúcsidőszakban napi két Wizz Air járat közlekedik majd Budapest és Moszkva között.
Szerző(k): MTI-EcoA Washington Post utazási melléklete a magyar fővárosról ír.
Szerző(k): MTIAcélipari szolgáltatóközpontot létesített a ThyssenKrupp Ferroglobus Zrt. a fővárosban.
Szerző(k): MTI-EcoSzeptember óta negyven taxiengedély visszavonását kezdeményezte a BKK.
Szerző(k): MTI-Eco