Újabb 30-40 ezer forinttal vágnák meg a Malév Ground Handling Zrt. dolgozóit, akik ezt a fizetéscsökkentést már nem bírnák ki – írja közleményében a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ).
Szerző(k): NAPIA Budapest Airport (BA) szerint új járatok kellenének New Yorkból, Torontóból, és igény lenne több desztinációra Ázsia jelentősebb fővárosaiban is. A BA azzal a céllal vesz részt az idei World Routes konferencián, hogy ezeket az igényeket konkrét repülőjáratokra váltsa - áll a cég szerdai közleményében.
Szerző(k): MTIA Szigetnek köszönhetően körülbelül a szokásos nyári forgalomhoz képest mintegy húsz százalékkal nagyobb utaslétszámot kell a budapesti reptéren kezelni.
Szerző(k): Diószegi JózsefAz összesen 24 EU-n kívüli, kihasználatlan repülési jogból 22 célállomásra továbbra is jelentkezhetnek az érdeklődők; eddig az izraeli, az ukrajnai, az oroszországi és a törökországi jogokra érkezett kérelem, az első kettőnél pedig a pályázati határidő már le is járt - közölte Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH).
Szerző(k): MTIA budapesti reptér üzemeltetője teljesítette beruházási tervét, és folytatná is az invesztíciót, de számos gát akadályozza a céget. A bürokrácia és a szaktárca részéről tapasztalható teljes érdektelenség miatt futnak zátonyra azok az ötvenmillió eurós fejlesztési tervek, amelyek több száz új munkahelyet hoznának létre.
Szerző(k): Diószegi JózsefBudapest XVII. kerületi önkormányzata szerint a Budapest Airportnak nem a telekadó és nem a Malév-csőd okoz súlyos pénzügyi nehézséget, hanem saját hitelezői köre.
Szerző(k): MTIAlkotmánybírósághoz fordult a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport, miután a cég szerint alkotmányos elveket sért a hirtelen és aránytalan mértékben megemelt önkormányzati telekadó.
Szerző(k): MTI-EcoA Ryanair további növekedést tervez Budapesten, de csak akkor, ha a kormány visszavonja a repteret sújtó területhasználati adó növekedésére vonatkozó szándékát.
Szerző(k): Diószegi József