Újabb létszámleépítést jelentettek be az ISD Dunaferrnél, a Népszabadság híre szerint 97 munkavállalónak mondanak fel.
Szerző(k): MTIAz 1-es számú kohó fejlesztése a tervezett ütemben halad, augusztus 18-án hétfőn kezdődhet a próbaüzem, várhatóan szeptember elején pedig ünnepélyes keretek között adják át a kohót – közölte a dunaújvárosi önkormányzat.
Szerző(k): MTI-EcoAz 1-es kohó felújítása ütemterve szerint halad és augusztus 20-ra elkészül, miközben a meleghengerműben, a korábban abbahagyott beruházásokat várhatóan év végén befejezik, erre mintegy 6,5 milliárd forintot fordítanak – mondta el az MTI-nek az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője szombaton, a XXXVIII. Vasas- és Kohásznapon, Dunaújvárosban.
Szerző(k): MTIAz ISD Dunaferr Zrt. és a szlovák Termostav-Mráz s.r.o képviselői pénteken Dunaújvárosban aláírták az 1-es kohó átépítésének fővállalkozói szerződését.
Szerző(k): MTI-EcoTechnikai probléma miatt berobbant a benzolgyártás melléktermékeként keletkező kamragáz szerda délelőtt a Dunaferr Zrt. kokszoló üzemében, személyi sérülés nem történt - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Szerző(k): InforádióNem lesz újabb elbocsátás a Dunaferrnél, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy több feladatkör ellátására külsős céggel köt szerződést a vasmű, a kiszervezés hozzávetőleg 250 embert érint - írja a szerdai Magyar Nemzet.
Szerző(k): MTI-EcoA Dunaferr érdekvédői meg akarják tudni a cég vezetőségétől, hogy igazak-e a Dunaújvárosban terjedő hírek az újabb tömeges elbocsátásokról. Lehet, hogy a csak a választások miatt kaptak ígéretet ennek elkerülésére?
Szerző(k): portfolio.hu, EconomxMegszületett a megállapodás az ISD Dunaferr társaságcsoport vezetése és a kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezetek képviselői között az idei bérfejlesztésekről – tájékoztatta a központi üzemi tanács elnöke pénteken az MTI-t.
Szerző(k): MTI