Csehország belpolitikai válsággal indulhat a következő parlamenti ciklus, miután a tíz nap múlva esedékes választás várható győztesével, Andrej Babis ANO pártjával a legtöbb politikai erő nem óhajt együttműködni, amíg Babis nem tisztázza magát az ellene indult rendőrségi eljárásban.
Szerző(k): Komócsin SándorEljárást indított a Ryanair diszkont légitársaság ellen a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA), mert álláspontjuk szerint az ír légicég félrevezette az utasokat a járattörlésekkel kapcsolatban - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterLezárta a Görögországgal szemben indított túlzottdeficit-eljárást hétfőn az Európai Unió, megerősítve, hogy a dél-európai ország a bruttó nemzeti termék (GDP) három százaléka alá tudta szorítani költségvetés hiányát - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRégen lejárt ugyan a kft.-knek adott határidő törzstőkéjük felemelésére és a cégbíróság több ezer eljárást indított a késlekedőkkel szemben, de semmi akadálya annak, hogy az utóbbiak pótolják a tőkeemelést, megúszva ezzel a kényszertörlést a cégjegyzékből.
Szerző(k): Komócsin SándorLetartóztatták az egyik Pest megyei autósiskola oktatóját és hat társát. A rendőrség szerint megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy rendszeresen segítettek jogosítványhoz jutni arra nem jogosult személyeket.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA spanyol alkotmánybíróság csütörtök este felfüggesztette az október 1-jére kiírt katalán függetlenségi népszavazást.
Szerző(k): Domokos LászlóAz adósságrendezési nyilvántartás szerint augusztus közepéig 980 eljárást kezdeményeztek a magáncsőd intézményének igénybevétele nyomán - idézi az MTI a Világgazdaság cikkét.
Szerző(k): Szepesi AnitaVarsó kétségbe vonja a vele szemben elindított uniós jogállamisági mechanizmus jogszerűségét, az eljárás keretében bírált lengyel igazságügyi reformot pedig az európai elveknek megfelelőnek tartja - derül ki a külügyminisztérium honlapján hétfőn közzétett nyilatkozatból az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna