Legkevesebb 15 perces forralás után alkalmas emberi fogyasztásra a vezetékes ivóvíz Orfűn - tájékoztatta az 1080 lelkes baranyai település lakóit a vízszolgáltató Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. csütörtöki keltezésű szórólapján, amelyet a település honlapján elektronikus formában is közzétettek.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb mint 350 milliárd forint értékű lakossági állampapír kelt el novemberben, az állomány azonban a lejáratok miatt mindössze 2,5 milliárd forinttal nőtt, 6667,5 milliárd forintra - tájékoztatta az MTI-t a forgalmazóktól bekért elsődleges kibocsátási adatok alapján közleményében az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdán.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA magyarok harmada (32 százalék) súlyos anyagi nélkülözésben élt 2016-ban, szemben a 16 százalékos uniós átlaggal. A nélkülözők 32 százalékos magyarországi arányánál csak Romániában (50 százalék), Bulgáriában (48 százalék) és Görögországban (36 százalék) élnek többen súlyos deprivációban - derül ki az Eurostat felméréséből.
Szerző(k): Szepesi AnitaEurópai uniós támogatásból népegészségügyi kutatás kezdődik a Debreceni Egyetemen. Ádány Róza, az egyetem népegészségügyi karának tanára, a kutatócsoport vezetője a projekt hétfői bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta: a kutatásra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) 1,5 milliárd forintot nyertek.
Szerző(k): Szepesi AnitaNovemberben csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 0,5 százalékkal, 175,8 pontra süllyedt az előző havi 176,6 pontról.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz utóbbi tíz évben több mint 350 ezerrel csökkent Szerbia lakosságának száma. A központi statisztikai hivatal becslései szerint a természetes fogyás továbbra is hasonló ütemben folytatódik, így 2030-ra biztosan hétmillió alá csökken a nyugat-balkáni ország lakossága - idézi az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMinden egyes magyar állampolgárra több mint 15 darab húszezres jut – számolta ki az Azénpénzem.hu a jegybanki adatok alapján. A legmagasabb címlet éves növekedése kiugró - öt év alatt pedig több mint a duplájára gyarapodott.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA lakáshiteleknél már van minősítési rendszer, a személyi hiteleknél még nincs, de nem kizárt, hogy lesz.
Szerző(k): Csernátony Csaba