Megugrott az új lakások értékesítése az Egyesült Államokban februárban, jelezve, hogy a jelzáloghitel-kamatok csökkenése erősítette a vásárlói keresletet - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielFebruár végén ismét élénkülni kezdett az ingatlanpiaci forgalom a Balatonnál a december-januári pihenő után. Az új év azonban tovább emelkedő árakat hozott, szakértők szerint az egymilliós part menti árakkal sem értük el egyelőre a lélektani határt.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Magyar Nemzeti Bank (MNB) a nemrég ismertetett versenyképességi programjában felvetette az illetékszabályozás szigorítását a befektetési célú lakásvásárlások esetében, mert ez visszafoghatná a lakások drágulását - írta szerdai lapszámában a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTörténelmi csúcson a kereslet, a tranzakciószámban pedig az elmúlt évek legmagasabb februári adatait becsülte a Duna House (DH) az ingatlanpiacon. Budán az adásvételek közel 50 százaléka 750 ezer forint feletti négyzetméteráron köttetett - olvasható a DH legújabb elemzésében.
Szerző(k): Szepesi AnitaÉvek óta árul egy VI. kerületi lakást a Lidl, eddig sikertelenül. Közben 30 százalékkal emelte az irányárat.
Szerző(k): Csernátony CsabaTovábbi lakásár emelkedést vetít előre az Árminimum Ingatlanpiaci Kínálati Indexe, főleg Budapesten. Február volt a 8. egymást követő hónap, amikor Budapesten kevesebb használt lakás került a piacra, mint amennyi elkelt. A bérleti díjak nem tartják a lépést a lakásárak emelkedésével így az ingatlan bérbeadással elérhető hozam négy hónapja folyamatosan csökken.
Szerző(k): Szepesi AnitaA nyaralópiacon továbbra is a balatoni ingatlanok iránt a legnagyobb a kereslet, ahol nem ritka az egymillió forintos négyzetméterár sem. Érdemes a szezon kezdete előtt vásárolni, mivel a strandok nyitásával növekedésnek indulnak az ingatlanárak is. Aki lemond a vízparti elhelyezkedésről és hajlandó a fővárostól távolabb utazni, 30-50 százalékkal olcsóbban vásárolhat - írja elemzésében az Otthon Centrum (OC).
Szerző(k): Szepesi AnitaBudapesten kimondottan rossz esélyekkel indul az első lakását vásárló, ha csak a saját fizetésére támaszkodik. A lakásárakat és lakáshitelek költségeit a fizetésekkel összevetve csak Kijevben és Moszkvában lehangolóbb a helyzet, mint a magyar fővárosban - írja az Index a togethermoney összeállítására hivatkozva.
Szerző(k): Szepesi Anita