A Hajdúnánás melletti MotoGP versenypálya- és sportkomplexum tervezésére írt ki tervpályázatot a Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. A bírálóbizottság elnöke Kósa Lajos lesz.
Szerző(k): Németh GézaAz Európai Unió új vámtarifákat készül bevezetni amerikai importtermékekre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) döntése alapján a Boeing amerikai repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott támogatások miatt - jelentette be Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság kereskedelemért felelős alelnöke hétfőn az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElemzők által várt minimális nyereség helyett jelentős veszteségről jelentett a Harley-Davidson motorkerékpár-gyártó vállalat a második negyedévről részben a koronavírus miatt visszaeső kereslet hatására.
Szerző(k): Szepesi AnitaA trolik közül minden második, a 80 fősnél nagyobb buszok közül minden harmadik okozott tavaly balesetet a sofőr hibájából. A kamionok ötödének volt olyan balesete, ahol a vezető volt a hibás, egy átlagos esetben több mint másfél milliós kárt okoznak ilyenkor a vontatók.
Szerző(k): Herman BernadettA kormány két társaságot is létrehozott a magyar MotoGP rendezésére és meghatározta a jogdíjat is, amely meghaladja az évi 3 milliárd forintot.
Szerző(k): Németh GézaNémetország több száz városában motorosok tüntettek a vasárnapokra és ünnepnapokra javasolt motorozási tilalom ellen - írja a Növekedés.hu a dw.com nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI beszámolója szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Országos Balesetmegelőzési Bizottság részére 25 szolgálati motorkerékpárt és 19 segédmotoros kerékpárt kívánt vásárolni, de a közbeszerzési felhívásra egyetlen ajánlat sem érkezett.
Szerző(k): Németh Géza