Az Apple elveszítette Németországban az érintőképernyős technológiával kapcsolatban a Samsung ellen indított szabadalmi pert.
Szerző(k): MTIA mobiltelefon-gyártók háza tájáról elmondható, hogy az elmúlt időszak bővelkedett sorsfordító hírekben, az utóbbi hónapok nagy nyertese egyértelműen a Samsung és az Apple volt, míg a vesztesek között olyan neveket találunk, mint az ezredforduló sikercégeként aposztrofált Nokia és a RIM.
Szerző(k): Deák BálintFémmegmunkálással foglalkozó üzem épül a Jászfényszaru Ipari Parkban, a Sangjin Micron Hungary Kft. által végzett beruházás várhatóan még ez év őszén elkészül. A 2 milliárd forint értékű beruházás 70-80 munkahelyet teremt a településen. A vállalat elsősorban Jászfényszaruról és térségéből kívánja a munkaerőt biztosítani.
Szerző(k): NAPIAz irányadó ázsiai piacok már a hét első napján a lejtőre kerültek, igaz az esés mértéke nem mondható számottevőnek. A hét csúcseseménye, melyet talán a számos makrogazdasági adatnál is nagyobb figyelem övezhet, az amerikai jegybankelnök pénteki beszéde lehet, sokan ugyanis abban bíznak, hogy további monetáris lazítást helyez kilátásba Ben Bernanke.
Szerző(k): NAPI, portfolio.huMegtámadja az ítéletet - jelentette be a Samsung szombaton, egy nappal azután, hogy egy amerikai bíróság úgy döntött, a dél-koreai ipari csoport 1,05 milliárd dolláros kártérítést tartozik fizetni amerikai vetélytársának, az Apple-nek szabadalmi jogok megsértése miatt.
Szerző(k): MTI-EcoAz olcsó mobiltelefonok piacán elért sikereivel időt nyerhet a Nokia ahhoz, hogy behozza lemaradását versenytársaival szemben az okos telefonok piacán.
Szerző(k): NAPIAz első fél évben 22 százalékkal növelte kapacitásbővítő és modernizáló beruházásait a Samsung Electronics Co., a világ legnagyobb okostelefon- és laptévégyártója.
Szerző(k): MTIOlyan mértékben csökken világszerte a vásárlói érdeklődés az egyszerű mobiltelefonok iránt, hogy a forgalom visszaesését még az okostelefonok növekvő kereslete sem tudja ellentételezni - állapítja meg a Gartner piackutató intézet negyedéves felmérése.
Szerző(k): MTI-Eco