Egy nap alatt duplázták értéküket a felhő alapú adattárolással foglalkozó Snowflake részvényei, pedig a kibocsátás már önmagában is rekordnak számított a szoftvercégek között. A járvány nagyon keresetté tette a cég termékeit, s a kibocsátásba Warren Buffeték is beszálltak.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEgy amerikai szövetségi bíróság túlzónak találta az Apple ellenlépéseit az Epic Games nevű szoftvergyártóval szemben és a Fortnite játékáról ismert cég javára döntött. Ettől a nagy port kavart ügy még nem oldódott meg.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMár a Microsoft is beszállt abba a háborúba, amely a Fortnite játékról ismert Epic Games, az Apple és a Google között robbant ki. A szoftveróriás a játékgyártó oldalán szállt harcba.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA kínai szoftvercégeket fenyegető tiltás és a Hongkong miatti szankciók nyomán egyre nagyobb a kínai félelem attól, hogy elvághatják az országot a dolláralapú pénzügyi rendszertől. A kínai hatóságok ugyanakkor azt próbálják mutatni, hogy felkészültek a csapásra.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz idén három magyar vállalat került fel a Deloitte Technology Fast 500 EMEA listájára, amely az európai, közel-keleti és afrikai régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégeit rangsorolja – közölte a Deloitte Zrt. az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaFranciaországban nem vált be eddig a koronavírus terjedésének követésére kifejlesztett szoftver, miután négy héttel a bevezetése után csak 14 fertőzésgyanús esetet jelzett - írja az MTI a kormány közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterEgy amerikai aktivista befektető jelentős részesdést vásárolt a Nintendóban. Elmondásuk szerint nagy átalakulás várható a cégnél, s megvan a lehetősége, hogy egy az eddiginél sokkal szélesebb körű szolgáltatásokat nyújtó szórakoztatóipari óriássá váljon, ami a Disney-vel és a Netflix-szel játszhat majd egy ligában.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA budapesti parkolási biznisz régi főszereplője új utat találhat ahhoz, hogy továbbra is nagy pénzt szakítson a rendszeren. Egy kormányintézkedés segítheti ebben, nevezetesen, hogy várhatóan minden parkolóautomatát be kell majd kötni a NAV-hoz.
Szerző(k): Komócsin Sándor