Románia mennyiségben sok bort exportált az elmúlt évben, de nem tudta jelentősen növelni bevételeit. A szomszédos ország tíz év alatt több mint kétszeresére emelte kivitelét.
Szerző(k): Barabás JúliaSzerbiában nem állítanak le egy dél-koreai tulajdonban lévő üzemet, amelyben több tucat koronavírus-fertőzöttek találtak. A cég már tavasszal is kihúzta a cipőből a szakszervezeteket.
Szerző(k): Barabás JúliaAugusztusban az ipari termelés volumene 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A csökkenés mértéke 34,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélypontnál. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 0,2 százalékkal csökkent, azaz lényegében az egy évvel korábbi szinten maradt - erősítette meg kedden kiadott második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz előrejelzések szerint a belföldön regisztrált termelésből az idén is 1,1-1,2 milliárd darab tojásra lehet számítani - mondta Molnár Györgyi, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) titkára.
Szerző(k): Domokos LászlóÁrrobbanást hozott a bodza iránt megnövekedett kereslet és csökkenő kínálat a magyar piacon. Amíg 2018-ban maximum 80 forint körül fizettek a felvásárlók a bodzabogyó kilójáért, addig idén már akadt, aki a 450 forintot sem sajnált érte.
Szerző(k): Kónya ÁdámMagyarországon már nem egyszerűen a fiatalok tartják el az időseket, a nyugdíjasok komoly áldozatot kell hozzanak a társadalomért: az időseknek nemcsak az unokák nevelésében, hanem a termelésben, szolgáltatásban és a fogyasztásban is felértékelődik a jelentősége. Egyre többen kell munkát vállaljanak.
Szerző(k): Szabó DánielCsökkent Oroszország olaj- és gáztermelése, illetve olajexportja az első kilenc hónapban a tavalyi azonos időszakkal összevetve.
Szerző(k): Szepesi AnitaA világ 2020-ban 180 fokos fordulatot vett, minden, éveken át tartó piaci trend az ellenkező irányra váltott. Így van ez a tea árával is, amit a koronavírus-járvány, valamint az időjárási szélsőségek is felfelé löktek. Aki karanténba kényszerül, több teát főz, akinek meg szüretelnie kéne, nem jut el az ültetvényekre, mert vagy kijárási korlátozások között él, vagy az árvizek és az aszály miatt nincs is mit leszednie. Nagy drágulás készül a teáknál a boltokban.
Szerző(k): Szabó Dániel