Jövőre is igényelhető a nők kedvezményes nyugdíja, a lehetőséggel 2019-ben is több ezer hölgy élhet. Az érintett nők fellélegezhetnek, mert jövőre még nem szigorodnak a Nők40 feltételei, miközben néhány elem kedvezőbbé válik - olvasható a nyugdíjguru.hu bejegyzésében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz egységes elektronikus kommunikációs platform létrehozására irányuló jogalkotói szándék mindenképp üdvözlendő, de a rendszer még fejlesztésre szorul - vélekedett a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Kőmíves Krisztina, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadás üzletágának igazgatója azzal kapcsolatban, hogy a jövő év elejétől a cégkapu marad az adóhatósággal folytatott kommunikáció egyetlen felülete a cégek számára.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz utóbbi négy év legalacsonyabb eredményét érte el a K&H nagyvállalati növekedési index, amely egy negyedév alatt a felére csökkent, így jelenleg 4 ponton áll. A visszafogott hangulat egyértelműen a gazdasági környezet megítélésére vonatkozik, mivel rövid és középtávon is jelentősen visszaesett a jelenleginél kedvezőbb növekedési ütemet feltételezők aránya. Emellett pénzügyeikben is alacsonyabb eredményeket várnak a cégek a következő egy évben.
Szerző(k): Domokos LászlóKezd beérni az Y generáció is, már több mint 170 ezer fiatal cégtulajdonos van hazánkban, és szerepvállalásuk évről évre növekszik - derül ki az Opten friss adataiból.
Szerző(k): Domokos LászlóMintegy negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, egyenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra - mondta Bodó Sándor államtitkár Budapesten sajtótájékoztatón szerdán a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar fiatalok 66 százaléka szeretne a saját vagy a családjuk vállalkozásában dolgozni, ugyanakkor csupán a 6 százalékuk vallotta magát kockázatvállalónak - derül ki a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő megbízásából a Pulzus által a 18-35 év közötti korosztályban 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív kutatásából, az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielÚj vállalkozási övezetet alakít ki az önkormányzati tulajdonú Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. Pakson, amihez másfél milliárd forintos tőkejuttatást kapott az önkormányzattól - közölte a város polgármestere az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelySorban állnak a vidékfejlesztési pályázatok nyertesei a támogatási előlegekhez szükséges garanciáért, a Start Garancia Zrt. tapasztalatai szerint a kisebb piaci szereplőknek gyakran problémát okoz az önerő és a támogatás maradék összegének előfinanszírozása, ezért sokan visszalépnek a projektek megvalósításától - írta a Magyar Idők az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna