November közepétől a társasági adó, a rehabilitációs hozzájárulás és az innovációs járulék adónemekben eltéréssel rendelkezőket ellenőrzi az adóhatóság - írta az ADÓtraffipax felületén közzétett tájékoztatóra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaVan lehetőség a globális felmelegedés okozta katasztrófa elkerülésére, ám ehhez szakítani kell azzal a módszerrel, amivel eddig próbálkoztunk. A kormányok összefogása ugyanis nem hozott megoldást; kifuthatunk az időből.
Szerző(k): Komócsin SándorA kormány az álláskeresők, valamint a fiatalok vállalkozóvá válására 40 milliárd forintot kíván fordítani, uniós támogatásból - a Magyar Közlönyben jelent meg erről a határozat.
Szerző(k): Németh GézaEgy fővállalkozó villanyszereléssel bízott meg egy alvállalkozót, de időközben kiderült, hogy az utóbbinak pótmunkákat kell végeznie. Ezt azonban a fővállalkozó nem fizette meg, a bíróságnak kellett köteleznie arra.
Szerző(k): Németh GézaNem mindennapi tulajdonosi viszonyok uralkodnak a hazai cégvilágban, egyre komolyabban zajlik a cégek tömeges halmozása - hívta fel a figyelmet közleményében az Opten.
Szerző(k): Domokos ErikaJövőre hazánkban is elérhető lesz a Németországban és Ausztriában oly népszerű adótervezési technika, a csoportos adózás. Ez az új lehetőség jelentősen növelheti a hazai adórendszer vonzerejét, és javíthatja a magyar vállalatcsoportok versenyképességét - véli Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.
Szerző(k): Domokos ErikaCsődvédelembe menekül az amerikai Sears Holdings, amit pénteken jelenthetnek be a Reuters információi szerint. A vállalat valaha a világ legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca volt, ám a hírek szerint túlélése most megkérdőjeleződik.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJelenleg 298 török tulajdonossal rendelkező cég működik Magyarországon, de számuk erősen emelkedik - állapította meg az Opten céginformációs szolgáltató.
Szerző(k): Domokos Erika