Érdemi lépéseket kell tennie a kormánynak, ha - Varga Mihály ígéretével összhangban – csökkenteni szeretné az elmúlt években óriásira duzzadt készpénzállományt. Kérdés, elég lesz-e a pos-terminálok telepítésének állami támogatása.
Szerző(k): Szász PéterMegtette az Európai Bizottság a magyar kormánynak címzett javaslatait. Ezt most csak három pontba sűrítette, de a kiigazítástól a szektoriális adók csökkentésén illetve a közbeszerzések átláthatóbbá tételén, a közmunkaprogram hatékonyságának javításán át egy befogadóbb oktatási rendszerig mégis több minden megtalálható benne.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAzok, akik tavaly mondták ki a boldogító igent, és legalább egyiküknek ez az első házassága, de az adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt, ha kérik, a havi 5 ezer forintra rúgó állami nászajándékot még megkaphatják az szja-bevallásukban - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Szerző(k): EconomxMérlegeli a kormány, hogy nyújtson-e anyagi segítséget az érintetteknek a pénztárgépek megvásárlásához - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére.
Szerző(k): MTIJogerősen precedens értékű pert nyert az LMP a Nemzetgazdasági Minisztériummal szemben, melynek következtében a tárcának nyilvánosságra kell hoznia a a stratégiai partnereknek nyújtott adókedvezményeket - adta hírül Szél Bernadett, az LMP politikusa.
Szerző(k): EconomxA könyvvizsgálókról szóló törvény módosítása mellett voksolt ma a parlamenti képviselők jelentős többsége - adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Szerző(k): EconomxA 2017-es adócsomag, a nagyobb adóváltozásokon túl is számos fontos törvénymódosítást tartalmaz: ilyen például, hogy kivezetik a tartós bérlet fogalmát a gépjárműadó-törvényből, jövőre pedig érkezik a NAV által élőben követett online számlázás - hívja fel a figyelmet a Adó Online.
Szerző(k): EconomxAlig 19,1 milliárd forint lett áprilisban az államháztartás hiánya, így a négyhavi deficit 144,9 milliárd forint - amire 2001-ben - a gazdaság fellendülés csúcsán - volt utoljára példa.
Szerző(k): Economx